Kondor Béla Általános Iskola

_____________.-1181 Budapest, Kondor Béla sétány 7-._____________ Alapítvány számlaszáma: 11718000-20456166 Adószám:18507739-1-43 Telefon: 06-1-291-0807

 

2017/18-as tanév

 

Ez történt a Kondorban

 

A Kondor Béla Általános Iskola élményekben gazdag tanévet zárt. Elsődleges feladat természetesen a tanulás volt, de nevelőink nagy hangsúlyt fektettek arra  is, hogy tartalmas kikapcsolódást biztosítsanak diákjainknak.

A legtöbb diák szívesen tölti idejét az iskolában. Az egésznapos oktatás- nevelés keretében igyekszünk tudásukat bővíteni, érdeklődésüket felkelteni a művészetek, kultúrális események, sport, egészséges életmód iránt. Fontos feladatunk a lemaradó tanulókat sokoldalúan segíteni, a tehetségeseket felfedezni és támogatni.

Céljaink elérésében a szülők segítségével folytattuk hagyományos programjainkat, de több új, érdekes dolog is várta a gyerekeket. Iskolánk nyitott a szülők előtt, szívesen ellátogattak a rendezvényekre.

Nagy élményt jelentett a kis elsősöknek a tanévnyitó ünnepségen a „Kondoros” diákká avatás. A nagyobb diákok segítve, támogatva vezették be őket az iskolai életbe, a programokba, figyelve arra, hogy minél könnyebb legyen az átmenet az óvodai életből az iskolaiba.

Programjaink szervezésekor figyelembe vettük, hogy kapcsolódjanak a tananyaghoz, elmélyítve azokat.

Évről évre sikeresek a karácsonyi, anyák napi megemlékezések, farsangi bulik, Halloween partik, osztálykirándulások.

A Kondor Közösségi Ház több alkalommal helyszínt biztosított rendezvényeinknek, ezek zenés, műsoros előadások voltak az óvodásoknak, diákjainknak.

Az osztályok több alkalommal látogattak színházba, de az iskolába többször jöttek a Goór tanoda színi növendékei, külsős csoportok. A legnagyobb élményt azonban iskolánk diákjainknak irodalmi színpadosaink előadásai nyújtották. A kultúrális fesztiválon a művészetek sok területén mutatták meg a gyerekek sokoldalúságukat.

Hagyomány, hogy könyvtáros tanárunk viszi az irodalom iránt érdeklődőket a nagykönyvtárba, kultúrális előadásokra, író- olvasó találkozókra. Maradandó élmény a könyvtár rendezésében a Költészet Napja, híres költőkre és írókra emlékezve a különböző versenyeken.

Sikeresek voltak a múzeumlátogatások, kiállítások (Anne Frank, Abigél). Voltak honvédelmi bemutatókon, 1956-os emlékhelyeken, tiszteletüket tették a 301-es parcellánál, a Terror Házában történelmi eseményekkel ismerkedtek. Nagy sikere volt a csokigyár- látogatásnak, robotika- foglalkozásnak, az emberi testet bemutató kiállításnak, a paksi atomerőmű szakemberei által tartott előadásnak. Utaztak diákjaink kisvasúton, hajón.

Fontosnak tartjuk az egészséges életmódra nevelést, foglalkozásokkal, versenyekkel hívtuk fel erre a figyelmet. A Föld Napjára környezetvédelmi nappal emlékeztünk. A népi kultúra, népművészet jegyében zajlott az alsós osztályok „népi játékok” bemutatója.

Egyedülálló rendezvény volt országos viszonylatban a „Cipőfűző” verseny a Reno cipőbolt támogatásával az óvodásoknak.

Játékszobát alakítottunk ki a Regio gyermekjátékokat forgalmazó cég adományainak segítségével. Nyugalmas sziget várja a tanulókat a „Relax” szobában, amit az IKEA pályázatán nyert nagyobb összegből sikerült létrehozni.

Bútorokkal, számítógépekkel bővítettük az osztály- és szaktantermeket. Sikeres tanulmányi versenyek zajlottak le. A sportversenyek mindennaposak a diákok életében. Fontos, hogy házi és kerületi versenyeken vegyenek részt diákjaink. A Decathlon sportversenyén egyedüli iskolaként kapcsolódtunk be a bemutatóba.

Sok új tervünk van a következő tanévre, biztosan ezek is elnyerik majd a kondorosok és szüleik tetszését. Reméljük, hogy ezek többsége már a felújított iskola falai között zajlik majd! 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 260
Tegnapi: 107
Heti: 260
Havi: 3 901
Össz.: 605 138

Látogatottság növelés
Oldal: Dokumentumaink
Kondor Béla Általános Iskola - © 2008 - 2018 - kondor.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: kondor bela iskola - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »